
Sziasztok! Itt az új feji! Mégegyszer nagyon köszönöm mindenkinek a szép szavakat, értetek megéri csinálni! :) Na akkor jó olvasást!
Miközben ballagtam fel a szobámba elgondolkoztam a lent történteken. Úgy viselkedtem mint egy lotyó. Jézus. Mit fog rólam gondolni ezek után? Tény, hogy élvezte, de ez csak szex lenne neki, ha már érdekelném is, hisz nem ismerjük egymást.
Kerestem valami alkalomhoz illő ruhát a vacsira, miközben mindennek elhordtam magam. Arra nem is gondoltam, hogy fogok most majd a szemébe nézni. Oké, Lina, te egy határozott, laza csaj vagy! Nem lesz gond! Vagy mégis?!
A belső hangokat kizárva - eskü, kezdek begyogyózni - folytattam a készülődést. Gyorsan lezuhanyoztam, majd megmostam, megszárítottam a hajam, melyet vasalás után hátul felgumiztam. Gyors pakolást tettem az arcomra, a hosszú repülőút után gondolhatom milyen friss a bőröm. Visszaszaladtam a bőröndöm elé és magamra ráncigáltam a már előre kikészített ruhát. Egy pántnélküli, fehér top, magasított derekú, fekete miniszoknyával. Nem túl kihívó, de az alakalomnak pont megfelel. A fürdőbe visszaérve leszedtem a pakolást, megtisztítottam bőrömet, arcomra alapozót, majd púdert tettem. Szemeimet bronzos árnyalatúvá varázsoltam, ajkamat pedig cseresznyeszínűvé kentem ki. Pár spricc parfüm és már meg is voltam.
Az előszobában a tükör elé léptem, viszont valami hiányzott. Persze, a cipő is, de egy nagy nyaklánccal még feldobtam egyszerű öltözékemet. Felhúztam lakkozott, fekete magassarkúmat, felkaptam a táskámat, bezártam az ajtót és átmentem apám szobájába.
Már ott volt mindenki apa segédjeiből, csak rám vártak. Ciki. A szálloda éttermébe mentünk, ahova most csak a filmforgatás belsősei mehettek be. Apa karonfogott és egy hosszú asztalhoz terelt. Mindenki szépen ki volt rittyentve. Messziről észrevettem Kellant, aki mellett Jackson foglalt helyet, mellettük az a koboldszerű csaj ült, aztán a főszereplő, Kristen (neki utánanéztem, fő az elvigyázatosság), Rob, akinek nyakába egy szőke cicababa csimpaszkodott. Micsoda? Nője van? És ráadásul hogy néz ki?!
Arcomra próbáltam nyugodságot eröltetni, mivel már az asztal előtt álltunk. Mindenki felénk kapta a fejét. Apu gyorsan bemutatkozott mindenkinek, majd a stáb többi tagja felé vette az irányt. Szóval itt maradtam. Velük. Szuper.
-Sziasztok. Lina Arnault vagyok. Anthony lánya. Páratokkal már találkoztam. - majd sejtelmesen Kellanra mosolyogtam, aki egy mindenttudó pillantást lövelt felém.
Mindenki bemutatkozott, Kellantól, Jacksontól, Ashleytől és nagy meglepődöttségemre Kristentől is kaptam egy ölelést, a többiekkel pedig kezet fogtam. Robra nem mertem ránézni. Én az előbb majdnem letámadtam a medencénél, erre barátnője van? Már épp ültem volna le, mikor két erős kéz ragadott meg a derekamnál fogva és megéreztem Rob mennyei illatát. Gyorsan visszaöleltem, majd helyet foglaltam, miközben Regina, Rob csaja szinte megölt tekintetével. Én elégedetten rámosolyogtam jelezve igen, élvezem, hogy a pasija ölelget.
Velük szembe ültem le, így úgy néztem ki, mintha valami kihallgatáson lennék. Épp hoztam volna fel valami unalmas témát, mikor az a kígyó szólalt meg:
-És, van pasid Lina? - közben pedig lopott egy csókot Robtól, aki utánna kíváncsian bámult rám. Hogy a tökömbe kérdezhet ilyet? De nem, nem fogja felbaszni az agyam.
-Ami azt illeti... - már épp mondtam volna az igazságot, mikor Alberto-t láttam meg bejönni az ajtón - egy pillanat. - kértem elnézést és kiváló gondolat futott át agyamon.
Gyorsan odatipegtem Alberto-hoz és szorosan megöleltem. Azt hittem el fog húzódni, de nem volt ellene kifogása, sőt, kezeit a derekamra csúsztatta és büszkén szorongatott. Közeben magamon éreztem az asztal felőli pillantásokat, amit elégedett mosollyal nyugtáztam.
-Szia! - szólaltam meg miután Alberto hajlandó volt elengedni.
-Szia kicsilány! - vigyorgott. Igazából marha szexi volt ebben a zakóban, ha Rob nem jött volna közbe már rég rávetettem volna magam.
-Ne haragudj, hogy így letámadtalak csak megszeretnélek kérni valamire. - bolond vagyok, bolond vagyok, bolond vagyok!
-Neked bármit!
-Öhm, szóval, eljátszanád, hogy a pasim vagy? - néztem rá bociszemekkel. Már szólásra nyitotta a száját, mikor enyéimmel betapasztottam azt. Szenvedélyesen csókolt vissza, így már tudtam, nyert ügyem van. Hátam mögül hallottam egy hangos fogcsikorgatást, reméltem, a megfelelő személyhez tartozót.
A mi kis akciónk végeztével Alberto rám kacsintott, én pedig az asztal felé kezdtem húzni, féltékennyé tenni kiszemeltemet.
I Love dög Lina :D :D Azért sajnálom Robot :S De nagyon tetszett :D És örülök hogy nem hagytad abba !
VálaszTörlésAjajaj mi lesz itt?:)
VálaszTörlésHát ez egy komoly összecsapásnak ígérkezik.
Rob mekkora pöcs még nője van, na de majd most szenvedhet Lina kis akciója miatt:)
Puszika és siess kérlek:)