
Kinyílt a liftajtó és megláttam, amint Robert a folyosón annak a liba szoknyája alatt matat, miközben egymás torka mélyét vizsgálgatják. Iszonyat dühös lettem és rámört az undor is így ki kellett adnom magamból azt a rengeteg mennyiségű alkoholt, amit az este fogyasztottam el. A lift sarkába sikerült csak befordulnom, Kellan pedig felfogta a hajamat és a homlokomat törölgette. Időközben Pattinson is észrevett és aggódó képpel, a nőjét félrelökve futott oda hozzám. Már nyújt volna az arcom felé mikor szavaimmal megállítottam:
-Hozzám ne merj érni! - üvöltöttem - Főleg ne ilyen kézzel. - néztem rá undorodva.
-Mi a baj? Beteg vagy? - aggodalmaskodott, de kezét visszahúzta.
-Jól voltam még meg nem láttalak azzal a ribanccal. - kiáltottam magamból kikelve - Legalább az ajtóig bírtad volna ki te farok! - majd Kellan-hoz fordulva csendesebben szólaltam meg - Aludhatnék ma nálad? - tudtam, hogy ez most betett Robnál, de ha ő így, én úgy.
Kel szótlanul kapott fel karjaiba otthagyva Őt, én pedig szorosan hozzásimultam izmos testéhez. Még nem voltam túl jól, így fejemet is mellkasára hajtottam, hadd legyen még szarabb Neki.
Beérve a szobába, ami ugyanolyan volt, mint az enyém, kivéve a színvilágát, az ágy felé sietett és letett rá. Én fáradtan borultam a puha paplanok közé és fél percre rá már semmit se érzékeltem magam körül.
Reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem. Csak fehérnemű volt rajtam, így megijedtem, hogy esetleg valami olyasmit csinálhattam Kellannal, de aztán beugrott a tegnap este. Megint rosszul lettem, viszont most érzelmileg. Nem tudtam, mit érzek Robert iránt. Olyan fura a helyzet, ahogy ő is mondta, valamiért mindig vele szeretnék lenni és... vele is leszek! Eldöntöttem, amint kipihenem a másnaposságot, hozzálátok tervemhez.
Miután felkaptam a tegnapi cuccaimat, kibattyogtam a hálószobából, az én Kel macim pedig a konyhapultnál ült kávéját szürcsölgtve. Mikor meglátott felragyogott az arca, majd odajött jól megölelgetni.
-Jó reggelt, csipkerózsika! - köszöntött óriási vigyorral a képén. El nem tudom, hogy bír állandóan ilyen jókedvű lenni.
-Neked is! Bocsi a tegnapiért. - sütöttem le szemeimet.
-Ne viccelj! Vicces vagy berúgva. - húzta az agyam.
-Te is! - adtam az arcára a puszit - De most megyek, apám már biztos keres. Majd találkozunk! - azzal válaszát se várva rohantam le a szobámba.
Már épp csukódott volna be a liftajtó, mikor odaértem hozzá, ám mikor benéztem, jobbnak láttam visszavonulni. Persze, hogy Ő állt ott. Ahogy észrevett, nem engedett és visszahúzott a liftbe, majd megnyomta a stop gombot.
-Te meg mi a fészkes fenét csinálsz? - hápogtam teljesen meglepődve.
-Ss! - csitított, azzal végigsimított a karomon, melytől persze libabőrös lettem. - Csak azt, amit te is akarsz! - suttogta, majd átfogta kezeivel a derekamat. Kész, végem volt. Teljesen elgyengültem tőle. Lehajtottam fejemet, de ő finoman állam alá nyúlt és mézédes csókot lehelt ajkaimra. Az egész testem remegett, szívem majd kiugrott a helyéről. Nem érdekelt már semmi se, csakis MI, így átkaroltam a nyakát és kicsit szenvedélyesebben viszonoztam csókját.
Nem bírtuk tovább, fenekeimbél fogva megemelt, én átkulcsoltam lábaimat a derekán, s hozzáláttam ingje levételéhez. Csupasz mellkasára csókokat leheltem, ő pedig nekidöntött a lift falának, úgy élvezte szám játékát. Kis idő múlva meztelenül vártam már, hogy végre teljesen az övé legyek, de akkor hirtelen megszólalt...
Na basszus "de akkor hirtelen megszólalt" na most esküszöm ha Robert valami hülyeséget mond vagy csinál én kitekerem a nyakát.
VálaszTörlésNagyon jó csak így tovább.
Ha lehet egy javaslatom változtasd meg a szöveg színét mert így alig látni és nagyon nehéz olvasni.
De ha nem az se baj így is olvasni fogom csak úgy könnyebb lenne:)
Puszi
huu hát ez durva volt nem gondoltam volna h ez lesz a liftnél
VálaszTörlésna kiváncsi leszek Rob mit mond
puszi
Te aztán nem viccelsz :-)
VálaszTörlésDe ez tetszik.Semmi tökölés bele a közepébe!
Nagyon jó téged olvasni csajszi!
Megyek is tovább :-)